KÖZÉPISKOLÁS PROGRAM

A középiskolás programok helyszíne az ELTE TTK Természetrajzi Múzeumának ,,Piramisa". A helyszín megtalálásában irányjelző táblák és a helyszínen dolgozó szervezőink is segítenek majd.

2023. április 24. 15:00-16:00, ELTE TTK Természetrajzi Múzeum

Kockázatok és remények -- beszélgetés korunk égető problémáiról

Ezen a kerekasztal-beszélgetésen közös gondolkodásra hívjuk vendégeinket: mik azok a (biológiát, élővilágot, biotechnológiát) érintő problémák, amik fenyegetést jelenthetnek az emberiség számára, akár rövid, akár hosszú távon? Mit tehetünk a fenyegetések ellen? A program a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Biológia Szekciójához kapcsolódik, a beszélgetésre a téma iránt érdeklődő középiskolásokat várjuk. A rendezvény ingyenes, de regisztrációköteles. 

Résztvevők: Kis Anna, Müller Viktor, Szövényi Gergely, Vas Virág.
Moderátor: Vásárhelyi Zsóka 

Kis Anna 2013-ban végezte el az ELTE Meteorológus MSc képzését, éghajlatkutató szakirányon. Doktori fokozatát 2019-ben szerezte meg az ELTE TTK Földtudományi Doktori Iskolájában. Jelenleg az Európában, illetve hazánkban valószínűsíthető éghajlatváltozás elemzésével foglalkozik. Az ELTE Meteorológiai Tanszék tudományos munkatársa, valamint a masfelfok.hu egyik állandó szerzője. 

Müller Viktor elméleti biológusként foglalkozik járványok adatainak elemzésével és modellezésével, és a kórokozók evolúciójával. Gyakran és örömmel beszél a tudományról középiskolásoknak, gyakorlott kerekasztal-beszélgető. 

Szövényi Gergely biológus, az Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék adjunktusa. Fő kutatási területe az egyenesszárnyú rovarok taxonómiája, ökológiája és különösképpen a veszélyeztetett fajaik védelmének tudományos megalapozása. 

Vas Virág biológusként végzett az ELTE TTK-án, majd a SOTE-n szerezte PhD fokozatát. Három évet dolgozott Németországban az Ulmi Egyetemen posztdoktori kutatóként. Magyarországra visszatérve, jelenleg az ELKH TTK-ban tumorsejt-biológiával foglalkozik. 

2023. április 25. 15:00-16:00, , ELTE TTK Természetrajzi Múzeum

Mit csinál a biológus? -- Bemutatkozás, kérdezz-felelek és laborlátogatás

Mit csinál a biológus? Mindenkinek van egy elképzelése... De vajon mennyiben tükrözi ez a valóságot? Ezen a kötetlen programon két fiatal biológus meséli el, hogy ők ,,mit csinálnak” a mindennapjaikban. A bemutatkozásokat beszélgetés, a beszélgetést egy laborbemutató követi.

Résztvevők: Barta Karola, Csizmadia Tamás, Vajna Balázs 

Barta Karola 3. éves evolúcióbiológus doktorandusz az ELTE-n. Tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen kezdte, a mesterszakot pedig már az ELTE-n végezte. Kutatásában főként a madarak énekével, mint állati viselkedéssel, és annak evolúciójával foglalkozik. Adatgyűjtés közben főként a pilisi erdőket járja örvös légykapók énekéért, a gyűjtött adatok elemzéséhez pedig pythonban programozik. 

Dr. Csizmadia Tamás, sejtbiológus, az ELTE egyetemi adjunktusa. Munkatársaival és hallgatóival az egyetem Anatómiai, Sejt- és Fejlődésbiológiai Tanszékén a mirigysejtek működésével kapcsolatos kutatásokat végeznek ecetmuslica (Drosophila menalogaster) lárvák és fiatal bábok nyálmirigyeinek felhasználásával. Munkájuk során genetikai, fény- és elektronmikroszkópos módszerekkel tárják fel a folyamatok molekuláris szereplőit. A foglalkozáson ezen módszerek közül az elektronmikroszkóp kerül bemutatásra. 

Dr. Vajna Balázs, mikrobiológus, az ELTE egyetemi docense. Az egyetem Mikrobiológiai Tanszékén kollégáival a laskagomba-termesztés mikrobiológiai hátterét, annak biológiai kármentesítésben való hasznosítását, illetve a gombák és baktériumok között kialakuló kapcsolatokat kutatja elsősorban a molekuláris biológia eszköztárával. Ezen felül az évek során elmélyedt az adatok statisztikai elemzésében és értelmezésében is, és igyekszik utóbbiból is minél több ismeretet átadni a hallgatóknak és kollégáinak is.